Tegnap, elalvás előtt még azt gondoltam, hogy majd hagyni fognak aludni, mondjuk 10ig. Nos, ez nem jött össze, mert negyed 9 körül azt éreztem, hogy ugrálnak az ágyamon, többen is. Aztán már hallottam is, mert össze-vissza énekeltek, kiabáltak, tapostak, vinnyogtak.
- Ne máár! - húztam álmosan a takarót a fejemre. - Aludni akarook!
- Nem, nem. Szó sem lehet róla! - erre valaki lehúzta rólam a takarót, majd tovább ugráltak.
Csak szaporodtak a megjegyzések: "Ideje felkelnii!" "Ma mesedélután lesz!" "Na, Nati, kelj már fel" "Csak a kedvünkért". Ezekre semmit sem reagáltam.Gondolom megunhatták az unszolásomat, így valaki végigterült rajtam. Az a valaki Louis volt. Őt pedig követték a többiek.
- Úúristen. - nyögtem fel. Így, öten eléggé nehezek voltak.
- Leszállni. - nyögdécseltem alattuk. Nem félreérteni!
Semmit sem reagáltak, így kénytelen voltam csendben maradni. Nem bírtam tovább csendben lenni, és a levegőt is nehézkesen vettem, így megszólaltam.
- Kérlek titeket. - nyavalyogtam.
- Na, jó..Szánjuk meg. - vihogott Louis, de ő még rajtam feküdt, míg a többiek már talpon voltak.
- Louis. Nincs kedved leszállni rólam? - néztem rá a vállam fölött.
- Nem. - vigyorgott, majd egy számomra halálos kérdést tett fel: Csikis vagy?
Erre olyan fejjel kezdtem tiltakozni, hogy az csak na. De ő nem iramodott meg, csak csikizett, én meg már annyira röhögtem, hogy sírtam.
- Elég, elég lesz! - sikítottam egy nagyot, és a kezemmel addig kapálóztam, míg Louis le nem szállt rólam. Végleg. Mivel még elég álmos voltam, és senki sem volt az ágyamban, így a takarót magamra húztam, majd visszadőltem az ágyamba.
- Mégis mi a jó istent csinálsz? - felvont szemöldökkel néztek rám. Mind. OMG. One Direction - tekintet...
- Alszom? - motyogtam a párnámba, majd magamhoz öleltem az ölelgetős párnámat. Jó, lehet, hogy ciki, lassan 19 évesen kiskori párnával aludni, de ez az első ajándékom Zaynéktől...
Mivel semmi választ nem kaptam, így gondoltam most "tárgyalnak". Olyan 5 perc múlva már meg is jelentek mellettem.
- Nos. - köhintett egyet Liam.
- Arra jutottunk, hogy most segítünk neked kipakolni...- kezdte Harry, majd Niall folytatta:
- ...És akkor te mesélsz nekünk magadról. - nézett mélyen a szemembe. Istenem...
- Áll az alku? - néztek mind rám, csak Zayn vihogott.
- Jó. - motyogtam.
- Na, akkor ki az ágyból. - ezzel lehúzta Nouis a takarómat, így megmutatódott a pizsamám. Ami csak egy bugyiból és egy pólóból áll.
- Uramisten. - motyogtam kínosan, és a pólómat próbáltam lentebb húzni, hogy legalább a combomig elfedje.
Nos, a nősök inkább elnéztek valamerre, míg a két nőtlen rajtam lengette a szemét. Mivel senki sem mozdult, így legördültem az ágyamról és a nagy bőröndömben kezdtem feltúrni a ruhákat, hogy valami gatyát keressek. Dobáltam kifelé a ruháimat, majd egy melltartót, egy saját készítésű felsőt vettem a kezembe, egy fekete leggings-szel.
- Mit segítsünk? - állt mellém Liam.
Kinyitottam az óriási gardróbot, majd az abban lévő fiókokat. Nagyon gyönyörű így magában ez a szekrény, szép, jó tapintású fából van. Ez a szekrény *mintha-öreg-lenne-de-mégsem* élvezetet ad. Van benne akasztós rész, polcos rész, fiókok, alul pedig hely a cipőknek.
- Mindjárt, egy pillanat. - szóltam oda nekik, majd bespuriztam a fürdőbe átöltözni. Mivel nagyon kellett pisilnem, így zárt ajtó mögött rávetettem magam a WC-re. Mikor már végeztem egy ismerős folttal találkoztam a bugyimon.
Aaaarghhhh....ne mááár! - gondoltam magamban. Ennek a hülye menzesznek is jó kor kellett megjönnie. Felhúztam a bugyim, lehúztam a WC-t, majd kifelé vettem az irányt. Meglepő dolog tárult elém: Liam, Niall és Zayn a szekrényem előtt álltak, és halkan beszélgettek. Harry az ágyamon hasalt és az fekete iMac-em (merthogy van rózsaszín is) volt előtte. Louis pedig.....Louis pedig a rajzaimat nézegette. Odarohantam a táskámhoz, és egy tiszta alsóért kutattam, majd mikor az megvolt, egy egészségügyi betétért kutattam. Gondolom a zavart viselkedésem feltűnt, mert felém fordultak.
- Mit keresel, Nat? - vigyorgott rám Tommo, mert ő látta a kezemben lévő betétet.
Kimeresztett szemekkel meredtem rá, majd beslisszoltam a fürdőbe. Újra...
Gyorsan elintéztem a 'dolgot' és felöltöztem. A fekete leggings jól mutatott a színes felsőmmel, ami alatt kicsit kilátszódott oldalt a fekete melltartóm és a vállamnál a melltartópánt. Fekete hajamat kiengedtem és párszor beletúrva helyretettem. Meg kell, hogy mondjam jól néztem ki. És nem vagyok egoista. Mivel a telefonomat is vittem magammal - hova nem viszem? - így gyorsan lőttem magamról egy képet, és feltettem Instára és Twitterre:
Natalie Malik @natiofficial
#firstday #London
Mikor megbizonyosodtam róla, hogy feltette a képet, kiléptem a közösségiről, a fürdőből is kiléptem.
- Na, jól van mááár. Míg bent fotózod magad, addig itt jobb dolgunk is akad. - rázta a fejét Louis.
- Mi vaan? - néztem rá értetlenül. - De legalább fent van a kép. - vontam meg a vállam, majd beugrottam Harry mellé.
- Ez kész. - hallottam a röhögésüket.
Becsuktam a szemem és összeráncoltam a szemöldökömet.
- Nati, neked meg milyen felsőd van? - vihogott Louis.
- Zayn tetkós. De van még. - pattantam fel az ágyról és megkerestem a másik négyet. Egy pillangós, egy nyilas, egy csészés pólót vettem elő, Harry, Liam és Louis tiszteletére.
- Ez csak négy. - nézett végig szomorúan a pólókon a szőke.
- Ne aggódj. - majd kihúztam az ötödik pólót is, amin a Nando's jele volt. Azt az örömöt az arcán, egyszerűen aaaaaaawh... Mivel már a ruháim nagyja kint volt a táskákból, így a többit is kiszedtem. Leültem és segítségkérően néztem a fiúkra.
- Csak ennyi? - nézett döbbenten Lou.
- Jó vicc. - húzta a száját Zayn.
- A többi ruhámat feladtuk postán. Ma vagy holnap érkezhet meg. Vagy két nagy doboznyi cuccom van. - néztem rájuk. - De ha ilyen fejjel néztek és ültök soha nem végzünk. - nevettem el magam rajtuk.
- Jó. Szerintem... - csapta össze a két kezét Liam. - Szerintem csoportosítva csináljuk.
- Úgy érted, hogy valaki a pulcsit, valaki meg a gatyákat csinálj, és a végén egybe tesszük őket? - ráncolta szemöldökét Louis a "terv" hallatán.
- Aha. - válaszolt Liam.
- Legyen így. Így úgyis hamarabb végzünk és tudunk... - kezdte Zayn.
- Enni. - folytatta a szőke.
- Tudunk hallgatni téged, mikor mesélsz magadról. - vigyorgott idiótán Lou.
- Jó. Jó. Jóóó. - néztem rájuk. - Akkor ki mit csinál? - kérdeztem kicsit meghőkölve.
- Van olyan ruhád, ami ruha? - tette fel nekem a kérdést Hazz.
- Igen, de azok a dobozokban vannak. Meg ott vannak a sapkáim egy része. Meg a magassarkúké.
- Akkor én csinálom a pulcsikat. - mosolyodott el Liam.
Olyan gyorsan és hangosan kezdték el mondani, hogy ki mit csinál, hogy az hihetetlen. Louis a pulcsikat követelte, mert nem fogja a fehérneműimet fogdosni. (Zárójelben megjegyzem, amikor ezt mondta, rám nézett és azt mondta, hogy nem akarta ilyen durván, de ott van Eleanor. Megértem én.) A vita kezdett elfajulni, de most komolyan. A ruháimon veszekednek! Ez kész.. Mivel valahogy közbe kellett szólnom, elkiabáltam magam:
- Fejezzétek már be! - hangomra azonnal felfigyeltek, és kussba maradtak. - Most komolyan ruhákon veszekedtek?
- Uuh.. - csodálkozott Louis. - Nem hittem volna, hogy ekkora hangja van. - nézett maga elé.
Na, most vagy magában beszél vagy csak a többieknek mondja.
- Az hagyján. És a me. - kezdett bele a göndör.
Mi van? Na neee..
- Mi? - néztünk rá az unokabátyámmal Harryre.
- Csak azt akarta mondani, hogy mekkora mosolya van. Ugye Harry? - mosolygott Niall.
- Természetesen. - vigyorgott Harry.
- Amúgy meg teljesen igazad van Harry. - vihogott Niall.
A többiek meg már dőltek a röhögéstől, én meg a szememet forgatva elmosolyodtam.
Lassacskán elkezdtük pakolni a ruháimat, pontosabban Liam a pulcsikat, Louis a pólókat (plusz atléták), Zayn kapta a gatyákat és értelemszerűen a két srác pedig a fehérneműket pakolta. Vagy hülyültek azokkal. Mivel (gondolom) a Harry - Niall páros nem fog hamar végezni, így "beálltam hozzájuk".
Mindenki elvolt a kis maga dolgával, halkan beszélgettek, mikor megszólalt a telefonom. Felálltam, majd az ágyról elvettem a telómat. Megnéztem a kijelzőt, és egy "király" szó csúszott ki a számon. Cinizmus...
- Igen? - vettem fel.
- Oh, szia kicsim. Rendben megérkeztél? - nyájas hangján kérdezett.
- Nem vagyok a kicsid. És nem, lezuhantam az Atlanti - óceánba. - válaszoltam "szeretett" anyámnak.
- Nagyon vicces vagy. - nevetett irritálóan irritáló hangján.
- Tudod mit. Utállak! - csaptam le a telefont, majd visszadobtam az ágyamra.
Síri csend telepedett a szobára, kínos volt. Végig angolul beszéltem, a szüleimmel mindig így beszélek. Vagy mikor kiabálok akkor szoktam néha magyarul beszélni hozzájuk. Nem érdemlik meg, hogy kivételezzen velük bárki is. Semmit sem érdemelnek meg..
- Minden rendben, Nat? - nézett rám barna szemeivel Zayn.
- Persze. - erőltettem magamra egy apró mosolyt.
A reakciómra csak megrázta a fejét. Nem hitt nekem. Ő az egyik személy, aki mindenről tud. Ő ismeri az igazi énem. És emiatt rengeteget köszönhetek neki. Visszaültem a helyemre - a telefonommal együtt - és segítettem a fiúknak. Mivel én szívesen beszéltem volna magamról, de megtiltották nekem, hogy beszéljek, így halkan elvoltunk. Mindenki pakolt és kezdtem megszokni ezt az egészet.
Mikor vagy már 45 perce csináltuk a dolgunkat, Louis megszólalt:
- Szerintem én készen vagyok. - nézett körbe a ruháimon.
Mikor Liam is megszólalt volna, csöngettek.
- Nat, megjött a többi cuccod. - mosolygott Liam.
- Jó, valaki jöjjön már légyszi' segíteni.- álltam fel és megmozgattam minden testrészem.
- Majd megyek én! - szólalt fel Niall, és miután felállt rám mosolygott.
Lementünk a lépcsőn, majd levettem a kulcsot a tartóról és míg gyorsan belebújtam a cipőmbe, Niall beleszólt a kaputelefonba.
- Segítsek? - bukkant fel hirtelen Perrie, szívrohamot okozva ezzel nekem. Mondtuk neki, hogy nem kell, majd gyorsan elintézzük. Kinyitottam az ajtót, majd előrementem. Niall követett, majd a kezemből kivette a kulcsot, és kinyitotta előttem a kaput. Egy postakocsi volt előttünk, majd két csávó jelent meg. A két dobozzal együtt. Mikor felismerték, hogy Niall Horan áll előttük, lefagytak. Elnevettem magam és a szőkeség is mosolygott.
- Öhm. Natalie Maliknak hoztunk csomagot... - köszörülte meg a torkát a fekete hajú.
- .... Éhesről. - fejezte be a másik.
- Natalie Malik én vagyok. - fontam körbe a kezem.
- Milyen éhesről? - ráncolta szemöldökét Horan.
- Az van ide írva. - nézett fel a fekete.
- Az Magyarország te barom! - szólt rá a másik. - Elnézést kisasszony. Itt tessék aláírni.
Átvettem a tollat, gyorsan végig futottam a lapot, és míg Niall átvette az egyik dobozt, aláírtam.
- Köszönöm. - nyújtottam vissza a lapot és a kezembe vettem a másikat, majd egy "Viszlát"-tal elköszöntünk.
Niall bezárta az kaput, és fájdalmas arccal nézett rám.
- Most nagyon éhes lettem.
